Manual

Sokaknak ismerős lehet már névről is. A gördeszkában is van manual, és hát végül is a bmx-ben ugyanaz a trükk lényege. Mondhatjuk, hogy ez egy egykerekezés tekerés nélkül, de éppen emiatt teljesen más egyensúlyhelyzet. Sokféleképpen meg lehet csinálni, én most mondok nektek 2 verziót.
1. Fék nélkül
halad olyan tempóval amilyennel csak akarsz, de azt ajánlom először kicsit lassabban annál. egy viszonylag erős mozdulattal a súlypontodat told alacsonyan hátra a hátsó kerék tengelye mögé, (csúnyán fogalmazva: PUCSÍCCS) és eközben a kezedet nagyon picit behajlítva tartsd a bicót, aminek az orra már is a levegőben van. Fontos hogy a kezeddel tartsd az orrát mert így tudsz igazán egyensúlyozni a lábaddal. ha a bicikli hátra szeretne dőlni veled együtt akkor a súlypontodat told vissza kicsit a kerék fölé. Ezt térdhajlítással tudod elérni.ha pedig a bringa orra kezdi közelíteni a talajt helyezd a súlypontodat egészen hátra. ha ez sem segít kézzel is húzhatsz rajta.
2. Fékkel
annyi a különbség, hogy itt ha a bicikli hátra szeretne dőlni akkor nem muszáj előlrébbnyomódnod, elég ha adsz neki 1 kis féket. ettől a kerék belassul ugyebár, és a bringa orra is lejjebb megy. Fontos, hogy itt egész végig minimum 1, maximum 2 ujjal végig a fékkaron legyél.

rengeteget kell gyakorolni ezt a trükköt főleg, ha még a kezdeti stádiumban vagy. ne legyél elkeseredve ha nem megy, ez tényleg nem egyszerű.

Ha a leírásom alapján egyáltalán nem megy akkor felejtsd el, és próbálj ráérezni!

Sok sikert!

A cikk születésének ideje: 2005. ápr.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

stunter_boy

am sinka a ha az öszes trükköt meg akarod tanulni nem kell azt abc szerint h mi jön mi után hanem eztis pobálgasd erösen azt is nem kell sorban ha nem megy egyik ugord át probálgas másikat keresgélj kutakodj tudakold meg mindegyhonnan tudodmeg csak müködjön lényeg keres utána h hogyan müködhetne jobban oszt eltelik egy kis idö osuzt észreveszed h tudsz 20-25 trükköt már amikor csak szabadidöd van kivéve ha kajálsz .stb keres

stunter_boy

mondjuk darabonként ha öszerakod igaz bh picit drágáb de jobb ugy

stunter_boy

sorry big. énse ugy ertetem h kb 45 000 vegyen egy fresstylet oszt szedje szét ..........hanem minden alkatrészt külön külön pl rockmasine váz kormány acor érted már?

BigProof

az nemigaz figyi.....ha veszel egy új freestylet nem más más alkatrészekkel hiddel az a legjobb pl:féknél leveszed a rotorosat ha visza akarod tenni szar az egész

stunter_boy

amugy sinka sztem rakj ösze bringád sokkal job ugy olyan cuccokat raksz rá amiet akarsz ha kell segitség it az msn-em krisz220wildrace@freemail.hu

stunter_boy

üdv ismét lentvan? az jelentui h levan engedve a nyeregcsö tudod amin van a sapka és igy fullon lent van az ülés

Harry-Potter

az h lent van a nyereg az azt jelenti h nincs felemelve? vagy a hegyesebb része egy kicsit felfele néz?

stunter_boy

üdv 1-2 ismerösöm is igy volt ezzel söt én sztem csak huzdfel lendületböl nyugodtan aztán idövel már menifog bekötöt szemmenl is :P na jo gyakorlást üdv.

xD_LoL-WazZuP

hali! baj ha én ha próbálom felhúzni a bmx elejét, nem tudom lazán, csak lendületből?

sinka

hali all sry hogy ide irok de látom a többibe nem nagyon irogatnak. Na szval most kezdeném el a BMX-et. Milyen biciklit érdemes venni ami nem megy szét hamar de azért nem is olyan drága?!. Aztán le kéne irni nekem az alaptrükköket h mit mi után tanuljak, stb. Meg ilyen kis apróságokra lennék kiváncsi.Elöre is kösz