Manual

Sokaknak ismerős lehet már névről is. A gördeszkában is van manual, és hát végül is a bmx-ben ugyanaz a trükk lényege. Mondhatjuk, hogy ez egy egykerekezés tekerés nélkül, de éppen emiatt teljesen más egyensúlyhelyzet. Sokféleképpen meg lehet csinálni, én most mondok nektek 2 verziót.
1. Fék nélkül
halad olyan tempóval amilyennel csak akarsz, de azt ajánlom először kicsit lassabban annál. egy viszonylag erős mozdulattal a súlypontodat told alacsonyan hátra a hátsó kerék tengelye mögé, (csúnyán fogalmazva: PUCSÍCCS) és eközben a kezedet nagyon picit behajlítva tartsd a bicót, aminek az orra már is a levegőben van. Fontos hogy a kezeddel tartsd az orrát mert így tudsz igazán egyensúlyozni a lábaddal. ha a bicikli hátra szeretne dőlni veled együtt akkor a súlypontodat told vissza kicsit a kerék fölé. Ezt térdhajlítással tudod elérni.ha pedig a bringa orra kezdi közelíteni a talajt helyezd a súlypontodat egészen hátra. ha ez sem segít kézzel is húzhatsz rajta.
2. Fékkel
annyi a különbség, hogy itt ha a bicikli hátra szeretne dőlni akkor nem muszáj előlrébbnyomódnod, elég ha adsz neki 1 kis féket. ettől a kerék belassul ugyebár, és a bringa orra is lejjebb megy. Fontos, hogy itt egész végig minimum 1, maximum 2 ujjal végig a fékkaron legyél.

rengeteget kell gyakorolni ezt a trükköt főleg, ha még a kezdeti stádiumban vagy. ne legyél elkeseredve ha nem megy, ez tényleg nem egyszerű.

Ha a leírásom alapján egyáltalán nem megy akkor felejtsd el, és próbálj ráérezni!

Sok sikert!

A cikk születésének ideje: 2005. ápr.

Hiba jelentéseHiba jelentése

Kapcsolódó trükkök

Összes trükk

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy lépj be Facebookkal!

krisz22

nekem bejött. köszi

buci1998

nekem nem jön fel az eleje...mit tegyek???

Magnum3

nekem nem megy mert mindig leesik az orra.

tittyu98

bmx wtp:p

szabibmx

hogyha akkarok veni egy biciglit mient vegyek trial vagy bmx és mien fajtát

FreeMaster

Mongoose Program...hol laksz?

Tiibi

nekem mondgoose programom van,kicsit könnyítettem a keron 12 kg körül van vagy kevesebb.5 hete bmx ezek és a manualtt már majdnem adj(1-2 hete probálom).

tittyu98

én nagyon szeretem a moongoseomat és nem is válok meh töle:)

szabibmx

lofty freestyle bmx-el meg lehet csinálni mert nagyon nehéz ez a bicigli

jaky012

Nekem A Mongoose Program-al már megy 4-5 méter
és 13 vok